Ortho.medicina

 

Orthomolekuláris medicina

a betegség az egészség hiánya… 

Linus Pauling amerikai Nobel-díjas vegyészprofesszor használta elsőként az ortomolekuláris medicina fogalmát. Ezzel jelölte azt a felismerést, hogy az emberi szervezetben a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek optimális koncentrációja szükséges ahhoz, hogy testi, szellemi és lelki téren jó közérzettel rendelkezzünk.

Megfogalmazása a következőképpen hangzott:

“Az ortomolekuláris medicina a jó egészség megőrzésére és a betegségek kezelésére törekszik oly módon, hogy az emberi szervezetben változást idéz elő olyan anyagok koncentrációjában, melyek a szervezetben egyébként is megtalálhatók és a jó egészségi állapothoz szükségesek.”

Orvosok és terapeuták rendíthetetlen munkájának köszönhetően az ortomolekuláris medicina a hagyományos orvosi biokémia és a természetes gyógyászmódok közti hidat kezdi megteremteni. Időközben az ortomolekuláris medicina négy fő tartópillére különült el:

  • Hiányállapotok megszüntetése. Közismert példa erre a terhesség alatt fellépő hipokróm (vashiányos, folsavhiányos) anémia és ennek megszüntetése folsavval és vassal, vagy a hashajtó szerek mértéktelen használata miatt kialakuló kálium- és magnéziumhiány, s ennek kezelése káliumsókkal.
  • Megnövekedett szükséglet. A nagyobb szükséglet egyedi biokémiai adottságok miatt is létrejöhet, főként azonban az anyagcsere megváltozott feltételei és a vele szemben támasztott követelmények következménye. Példaként a műtétet követő magasabb C-vitamin-szükségletet említhetjük.
  • Megavitamin-terápia, mellyel egy-egy tápanyag hatásspektrumát gyógyszerként alkalmazza.
  • Megelőzés. Nagyszabású tanulmányok támasztják alá, hogy a vitaminbevitelnek krónikus-degeneratív betegségek megelőzésében fontos szerepe van.

Összességében elmondható, hogy szinte nincs olyan állapot-legyen az fiziológiás, vagy betegség-amikor ne lenne szükség jól megválasztott és hangsúlyozottan személyre szabott vitamin -nyomelem -ásványi anyag pótlásra.

Az ortomolekuláris medicina terápiás lehetőségei:

  • Méregtelenítés a sejtekben, a bélflóra szabályozása, regenerálása
  • Az immunrendszer erősítése (védekezőképesség fokozásával)
  • Az oxigénfelhasználás javítása, a sejtlégzés fokozása
  • Védelem a szabad gyökökkel szemben
  • Betegségeket és műtéteket, különösen sugár- vagy kemoterápiát követő hagyományos terápia támogatása (kiegészítése)
  • Egyoldalú táplálkozásból adódó kockázatok megszüntetése
  • Élsportolás támogatása a sejtszintű stressz csökkentésével
  • A teljesítőképesség fokozása
  • A sejtek degenerálódásának kivédése (daganatmegelőzés)
  • A szövetek regenerációs készségének fokozása
  • Krónikus betegségek kezelése, fékentartása

 

Mi az ortomolekuláris orvoslás?

Az ORTOMULEKULÁRIS ORVOSLÁS ott lép közbe, ahol valamilyen hiányállapot áll fenn a „hiányosan táplált sejtek“ szintjén, melyek ezen hiányállapot következtében „elhasználódtak“ és az egészséges működés visszaállításához fontos bioenergetikai anyagokra van szükségük. Ezáltal az optimális működés az egyensúlyi állapotából kizökkentett organizmus számára újból biztosítottá válik.

Mivel az egészség a legfontosabb kincsünk, ezért a legjobbat kell biztosítanunk számára annak érdekében, hogy meg is tudjuk tartani.

Megpróbáltuk feltörni az élet kódját, de nem vesztettük el közben az iránytűt?

Félreértések és előítéletek az ortomolekuláris orvoslással kapcsolatban

 

Mint az már a közelmúltban feltűnt „új gyógyítási módszerek“ esetében is előfordult, az ortomolekuláris orvoslással kapcsolatban is, különböző híresztelések kerültek ki a köztudatba, melyeket ugyanúgy nehéz tisztázni, mint sok más, az előző időszak új gyógyítási metódusaival kapcsolatban elterjedt dogmákat.

1.pont:

Orvosok és a témát nem ismerők azt a véleményt képviselik, hogy igen sokszor nagyon magasak az adagolási útmutatás által ajánlott dózisok. Állításukat azzal a ténnyel igazolják, hogy a DGE/BAG nemzetközi táplálkozási irányérték mutatók által meghatározott adagok elegendőek.

Ezen érvelés helytelensége abból adódik, hogy ezek az irányértékek alapvetően a normál egészségi állapotú emberek szükségleteire vonatkoznak. Ezt figyelembe véve, minden a témában kompetens tudós tudja, hogy ezek az állítások valójában egy egyszerű elméleti számítási modellen alapulnak. Amerikai tudósok időközben például világosan bebizonyították, hogy a napi C-Vitamin minimális adagja egészséges, 26 és 28 év közötti férfiak (tehát viszonylag fiatalabb életkorúak) esetében legalább 200 mg naponta. Mindezek ellenére a DGE/BGA vaskalapos módon semmit nem változtatott a napi 60 mg ajánlott adagon. Amennyiben egy abszolút ép és egészséges szervezetről van szó, akkor egyes esetekben ez valóban elegendő lehet, de egyes betegségeknél ez kedvezhet akár a halálos kimenetelű következményeknek is.

A nagyobb mennyiségű tápanyag bevitele már csak azért is szükséges és ajánlott, mert segít az oxidációs stressz leküzdésében; azaz segít megelőzni, hogy a szervezetet a szabad gyökök túlságosan megterheljék.

2. pont:

Sokan a következőképpen élcelődnek: „Ha az ortomolekuláris orvoslás valóban olyan sok eredményt fel tudott volna mutatni az elmúlt időszakban, akkor már réges-régen mindenki erről beszélne.“

Ez egy TÉVHIT! Az tény, hogy az orvoslásnak ez az ága még nem tudta elérni, hogy az őt megillető helyre kerüljön az egészségügyben. Ez a tény azonban nem a hatékonyság hiányán alapul, hanem az ortomolekuláris orvoslással szembeni ellenálláson. A másik ok az, hogy a napjainkban tanított orvoslás számára a megelőzés még idegen gondolatnak számít. Kezelni érthetetlen módon csak akkor kezdenek, ha a megbetegedés jelei már láthatóvá és észrevehetővé váltak. Természetesen ekkor is csak tüneti kezelést folytatnak. Ez a fajta orvoslás végülis azon a tényen alapul, hogy az emberi szervezetet nem egységes egészként, hanem úgymond részeire bontva szemléli.

3. pont:

Az az állítás, hogy a nagy dózisban adott vitaminmennyiség káros hatású a szervezetre, illetve összetételtől függően káros mellékhatásokat okozhat, vagy egyenesen károsan hat HAMIS. Sokkal inkább helyes az a tény, hogy a betegségek megelőzésében, valamint kezelésénél vannak olyan anyagok, melyeknek nincs, vagy csak igen kevés mellékhatásuk van, ezért a megfelelő adagolás mellett ártalmatlanok.

A szervezet természetes és egyértelmű módon védekezik a túladagolás ellen azáltal, hogy a fölösleges mennyiségű vízben oldható vitaminokat – mint pl. a C-vitamin, vagy a B-vitaminok- egyszerűen kiválasztja.

Arra azonban figyelni kell, hogy a túl nagy mennyiségű A-vitamint a szervezet nem tolerálja. Éppen ezért a veszélytelen A-provitamint kell adagolni.

Mind a kezelőorvosoknak, mind a betegeknek szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy az utóbbi 20 évben, a hatósági adatok alapján 100.000-nél is több esetben fordult elő az orvosok által felírt, kémiai alapanyagú gyógyszerek által okozott haláleset.

A mikrotápanyagok (vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek) által okozott halálesetek ezzel szemben olyan ritkán fordulnak elő, hogy csak egyetlenegy ilyen eset ismert!

4. pont:

Az a szóbeszéd terjedt el – még tudományos körökben is-, hogy a nagy mennyiségben adagolt C-vitamin veseköveket okozhat.

TÉVEDÉS!

Már évtizedekkel ezelőtt tanulmányok jelentek meg olyan kutatásokról, melyek a C-vitamin és a vesekövek közötti összefüggéseket vizsgálták.

Ugyanúgy, mint a „spenótban sok a vas” szóbeszéd esetében, itt is, a napi vitamindózis tekintetében számolták el magukat. Ennek ellenére továbbra is ezt a hibás állítást terjesztik és veszik alapul. Először 1995-ben vizsgálta felül egy tudós ezt az állítást. Vizsgálatai során arra jött rá, hogy akár napi 5 000 gramm C-vitamin sem okoz vesekövet, még abban az esetben sem, ha ez a terápia hosszú időn keresztül tart, amennyiben krónikus vagy súlyos megbetegedés kezelésére(mint pl. rák, reuma, Parkinson-kór) írták elő.

Ennek értelmében tehát a legújabb kutatások eredménye is teljesen ellentétben áll az eddigi állításokkal. Vesekövek a tesztszemélyek esetében kevésbé gyakran fordultak elő!

Tudományos értekezéseiben a kétszeres Nobel-díjas professzor Dr. Linus Pauling szintén a legújabb kutatások állításait támasztja alá.

5. pont:

Gyakran állítják, hogy a tápanyagpreparátumok és a gyógyszerek összeférhetetlenek egymással.
TÉVEDÉS! Sőt inkább ajánlatos a mikrotápanyagokat gyógyszerekkel kombinálni, mint például abban az esetben, ha a betegnek citosztatikumot és antibiotikumot írtak elő. Ugyanis ezzel a kombinációval a gyógyszerek mellékhatásai csökkenthetők vagy teljesen kiküszöbölhetők!

6. pont:

Gyakran állítják azt is, hogy elegendő, ha csak egy meghatározott tápanyagpreparátumot viszünk be a szervezetbe.

TÉVEDÉS!

Ez az állítás nem igaz, hiszen sok esetben (súlyos vagy krónikus betegségekben) az egy összetevőből álló preparátum teljesen hatás nélkül maradhat.

Ezért a preparátumok általában célzottan létrehozott kombinációk, melyek ilyen kombinációban tudnak célirányosan hatni ez elérni kívánt eredmény érdekében. Emellett nem szabad elfelejteni azt a tényt sem, hogy minden hatóanyag komplex biokémiai kötésben áll egy másik anyaggal. Ha például hiányzik egy fontos enzim, koenzim vagy vitamin, akkor meghatározott anyagcsere folyamatok nem tudnak végbemenni. Éppen ezért fontos odafigyelni a helyes tápanyag bevitelre is. Természetesen a helyes tápanyagbevitel is lehetetlen lenne abban az esetben, ha mindig csak egy meghatározott élelmiszert vinnénk be a szervezetünkbe.

Ezzel szemben szerencsére minden egyes étkezés számos tápanyagot rejt magában.

7. pont:

Az a gondolat – hogy „Mindenből beveszek valamennyit, akkor aztán kielégítően el leszek látva mindennel, amire csak szükségem van.“ – egyszerűen KONTÁRság!

A helyes döntés mindenképpen az, ha képzett szakemberre bízzuk az ortomolekuláris gyógyszerek adagolásának meghatározását. Ugyanis nagyon fontos figyelembe venni az egyes páciensek anyagcsere állapotát. Szintén nagyon fontos, hogy megelőző intézkedésekről van-e szó, vagy pedig egy vagy több enyhébb, illetve súlyosabb betegséget kezelő terápiás eljárásról. A dózis megállapításánál, illetve a további folyamatos használatnál arra is figyelni kell, hogy a páciens rendszeresen fogyaszt-e alkoholt, vagy sokat dohányzik-e. A szív- és keringési rendszer betegségeiben szenvedő páciensek a rákbetegségben megbetegedett emberekhez hasonlóan speciális összetevőket tartalmazó kombinácókat igényelnek.
Nem szabad a következő téves gondolatnak sem helyt adni: „A sok többet segít!“

Néhány különleges esetben ugyan nagy mennyiségű tápanyag kívánatos és előírt, de ezekben az esetekben a véleményalkotást bízzuk az erre a kezelési területre hivatott szakemberekre.

8. pont:

Csak a természetes vitaminok segítik a gyógyulást!

HAMIS!

Az emberi szervezetet valójában nem a forrás érdekli, hanem a molekula, és az, hogy azt a céljainak megfelelően, értékesen fel tudja-e használni. Még a legtermészetesebb vitaminokat és biofaktorokat is kémiai anyagokkal szükséges kezelni annak érdekében, hogy a táplálékból elkülöníthetőek legyenek.

Időközben lehetségessé vált, hogy a természetes vitaminok és bioenergetikai tényezők olyan tisztaságúak maradjanak, hogy semmilyen kémiai üledék ne maradjon mellettük. Itt csak az jelent védelmet, ha csak elismert, engedélyezett, felülvizsgált preparátumokat használunk.

A legjobb egészségmegőrző módszer persze az lenne, ha természetes alapokon nyugvó, teljesértékű táplálkozással tudnánk biztosítani a szervezet számára mindazt, amire az egészség fenntartásához szüksége van. Sajnos ez a lehetőségünk meghiúsul, mivel táplálékunkban egyre kisebb mértékben vannak jelen a létfontosságú anyagok, a kémiai beavatkozások, a műtrágyázás, a permetezés, a teljesen kiszipolyozott termőföld, a radioaktív sugárzás, a génmanipuláció, a levegő szennyezettsége és egyéb káros hatások következtében. Éppen ez az oka annak, hogy nem is olyan egyszerű megszüntetni a hiányállapotokat és a civilizációs ártalmak okozta megbetegedéseket.

EnergyLife Bt, 2009.01.17